Budapest XX. Kerületi
(061) 285-3420 Budapesti Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola Telefonszáma
lajthazene[KUKAC]gmail[PONT]com Budapesti Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola Email címe
010503020607080910

Zeneiskola Videó Archívum

Bemutatkozó film (2000)Bemutatkozó film (2001)Alkotóműhely Shakespeare nyomában
 

Multimédiás előadások

Multimédiás előadások

 

Minősítési oklevél

 

 

Kettős megnyitó

Magén István festőművész, a 2014-es Önarckép Biennálé különdíjasa kiállításának megnyitóján tartották az Erzsébet Napok 2015 kulturális fesztivál megnyitóját is. A programsorozat több mint egy hónapon keresztül számtalan színes, érdekes és színvonalas előadással, koncerttel és eseménnyel várja idén is a pesterzsébetieket.

Várhalmi András, a Csili Művelődési Központ igazgatója köszöntötte a kettős megnyitó résztvevőit november 6-án, majd átadta a szót Szabados Ákos polgármesternek. – Pesterzsébet történelmében az 1991-es év igazodási pont, hiszen ekkor rendezték meg először az Erzsébet Napok rendezvénysorozatot, amelynek kezdeményezője Várhalmi András volt. Arra biztatom Önöket, hogy az előttünk álló hetek sűrű programjából válasszák ki maguknak azt, ami a leginkább szórakoztató számukra – mondta.
A polgármester végezetül megköszönte a szervezők azon törekvéseit, hogy évről évre olyan színvonalas kulturális rendezvény valósítsanak meg Pesterzsébeten, amely a fővárosiak, vagy az ország bármely részéről ide látogatók számára valóban kellemes és komoly időtöltést jelenthet, majd hivatalosan is megnyitotta a rendezvénysorozatot.
A kerület névnapjának méltó megünneplése érdekében életre hívott kulturális fesztivál idén több mint 10 helyszínen, több mint 40 rendezvénnyel, 15-öt meghaladó szervező munkája nyomán valósul meg, és ad alkalmat arra, hogy megmutassuk magunkat magunknak és a világnak – fogalmazott Várhalmi András.
A 2014 nyarán tartott Önarckép Biennálé különdíjasának, Magén Istvánnak jutalma az volt, hogy műveiből önálló kiállítást szervez a Csili. A november 6-ai ünnepélyes megnyitón Tommerle Fanni, a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola tanulója, Horváthné Farkas Katalin tanítványa adott elő zongorán egy Bartók-darabot, ezt követően Láng Eszter képzőművész méltatta a festőművész munkásságát. Magén Istvánt folyamatosan megújuló művészként titulálta, akinek vizuális kifejezésmódja – az emberi lét alapkérdéseiből adódóan – meglehetősen elvont.
A kiállítás a 90-es évektől mostanáig tartó időszak absztrakt olajfestményeinek és kisplasztikáinak gyűjteménye.
Sz. A.

 

A kétarcú képzőművész

Pável Edit hegedűművész, Tóth Anna Zita fuvolaművész és Balásházi Bálint zongoraművész alkotta trió muzsikája vezette fel november 4-én Molnár-C. Pál képzőművész gyűjteményes kiállításának megnyitóját a Gaál Imre Galériában.

Szabados Ákos polgármester köszöntőjében úgy fogalmazott: különleges alkalom ez a Pesterzsébeti Gaál Imre Galéria történetében, ugyanis az itt kiállított képek egy része általában rejtve marad a kíváncsi tekintetek elől. Lévén az egyik gyűjtemény az újbudai Ménesi úton, a másik Battonyán, a tárlatlátogatók főutcájától távol őrzi az alkotásokat.
Szűcs György, a Szépművészeti Múzeum és Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese megnyitójában kiemelte Molnár C. Pál kétarcúságát. Előadásának ezért is adta a Pulóveres madonna, avagy a szent és profán között címet. – A művész stílusát meghatározza a római iskola, az olasz neoklasszicizmus, témaválasztása kettős: vallásos történetek és aktok – tudtuk meg a művészettörténésztől.
D. Udvary Ildikó múzeumigazgató elmondta: igyekeztek úgy összeválogatni a falra került műveket, hogy kiderüljön, miként változott a mester festészete a húszas és a negyvenes évek között, amíg eljutott a rá jellemző stílusáig.
Az emeleti teremben Molnár C. Pál grafikái várják az érdeklődőket, köztük számos olyan műalkotás, amely még sosem kerültek kiállításra.
Csillag Péter, a képzőművész unokája, a XI. kerületi Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum vezetője hangsúlyozta: nagyapjában mindig ott élt a mindennél erősebb művészi szabadság vágya, ami nem egyszer szembe ment a politikai diktatúrával.
A megnyitón tiszteletét tette dr. Palkó Lajosné, a Battonyai Molnár-C. Pál Emlékház igazgatója, abból az alkalomból, hogy az emlékházban a műterem-múzeum anyaga látható, míg a Ménesi úti gyűjteményé Battonyán. Az emlékházban kiállított képek az alkotó életének utolsó, szürrealista időszakáról mesélnek.
Az ünnepélyes megnyitót követően Csillag Péter tárlatvezetésre invitálta az érdeklődőket. A „Festészet szent öröm” című kiállítás január 4-éig tekinthető meg a Gaál Imre Galériában.
DIA

 

A festészet szent öröm

Molnár-C. Pál festőmávész kiállítását Szabados Ákos polgármester nyitja meg a Gaál Imre Galériában november 4-én, szerdán 17 órakor. A tárlat 2016. január 3-áig látogatható a múzeum nyitva tartási idejében.

A megnyitón fellépnek iskolánk művész-tanárai: Pável Edit - hegedű, Tóth Anna Zita - fuvola, Balásházi Bálint - zongora

 

Kiállítás és Ünnepi hangverseny október 1-jén

A Zene Világnapja alkalmából október 1-jén 18 órától rendhagyó kiállítást és koncertet tartunk a zeneiskolában, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk! A rendhagyó hangverseny érdekessége, hogy nemcsak növendékeink, hanem művésztanáraink és kerületi művészeti csoportok is fellépnek. 
Az ünnepi koncert előtt Tóthné Pálmai Katalin kerületi textilművész munkáiból nyílik kiállítás. A művész 40 éve él Pesterzsébeten, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagja. 
A képzőművész első munkahelye a Kispesti Textilgyár volt, ahol több mint 30 évig tervezett textíliákat. A vállalat megszűnése után kezdett foglalkozni selyemfestészettel és szövéssel.

 

 

Reformkori nap a Kosutiban

Szeptember 19-én 10 órakor a Gaál Imre Galériában kezdődött a Kossuth Társaság és a Pesterzsébeti Múzeum által immáron hetedik alkalommal megrendezett Reformkori Nap. A hagyományokhoz híven idén is volt felvonulás, koszorúzás, képzőművészeti utcatárlat, süteménykészítő verseny, reformkori ebéd és ünnepi műsor. A gyermekeket egész nap kézműves foglalkozások és bemutatók várták.

A megnyitót követően a Pesterzsébeti Városi Fúvószenekar és a Pesterzsébeti Közgazdasági Szakközépiskola majorett csoportjának felvezetésében indultak a résztvevők - akik közül többen korhű ruhába öltöztek - a sétáló utcában a Városházáig.

Nemes László alpolgármester a Széchenyi szobornál helyezte el az emlékezés virágait a pesterzsébetiek nevében, majd folytatódott a menet a Városházáig, ahol Szabados Ákos polgármester és Kovács Eszter alpolgármester helyezett el az önkormányzat nevében koszorút. A polgármester ünnepi beszédét követően a Kossuth szobor előtti műsorban fellépett a Gyöngyvirág Néptáncegyüttes, Bella Péter tekerőlantos és a Koccintós Néptáncegyüttes.
Kovács Eszter köszöntötte a Csili étteremben az ünnepi ebéd résztvevőit. A jóízű ételek elfogyasztása után Juhász Lajosné köszöntője után Fekete Katalin, az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Informatikai Bizottság elnöke nyitotta meg a galériában a romantika jegyében tartott ünnepi koncertet. Felléptek: a Canto Armonico Kamarakórus, Balásházi Bálint és Pável Edit, Bella Péter, Horváth Kornél, Újhelyi Andrea, Barlay András, Kónya Márton, Tassonyiné Zalay Lídia tanítványai. A koncert zárásaként a Pesterzsébeti Városi Vegyeskart hallgathatta a közönség, Balásházi Bálint és Kis Anikó közreműködésével.
A program az "Ide süss" süteménykészítő verseny eredményhirdetésével folytatódott, a zsűri döntése alapján idén Volák Katalin tortája lett a legjobb. A szintén a Kossuth Társaság által meghirdetett történelmi hasonmásversenyt Bodor Barbara és Szabados Lili nyerte.
sz

 

Megjelent a legújabb Parlando

Érdemes beleolvasni a Parlando, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének zenepedagógiai folyóirata legújabb számába, amely ezen a linken található.

 

Térítési-és tandíjbefizetés időpontja!

Kedves Szülők! A zeneiskolai térítési– és tandíjak befizetése szeptember végén esedékes a zeneiskolában. A díjakat befizetni készpénzben, személyesen lehet a következő időpontokban:

Befizetési időpontok:
Szeptember 28. 13-18 óráig
Szeptember 29, 13-18 óráig
Szeptember 30. 13-18 óráig

Iskolánk nem szed hangszerbérleti díjat, hangszereink javításának költségeit évek óta iskolai alapítványunk támogatja Kérjük, - lehetőség szerint - a befizetéskor járuljanak hozzá alapítványunk további működéséhez, segítő munkájához 1000 Ft-al, hogy a jövőben is méltó módon és jó hangszerekkel segítsük hozzá tanulóinkat a művészeti értékek felfedezéséhez. 
Támogatásukat hálásan köszönjük!

 

Erzsébet Trió Barokk Est

IDŐPONT    16:00
HELYSZÍN: Pesterzsébeti Múzeum Gaál Imre Galéria
CÍM: 1201 Budapest, Kossuth Lajus utca 39.

Zeneiskolánk jelenlegi és volt tanárai, az öt éve alakult Erzsébet Trió fuvola-klarinét-zongora hangszeres művészei egy hegedűművésszel kiegészítve a klasszikus zene barokk repertoárjából adnak kamarazenei estet. Műsorukon J. S. Bach, G. F. Händel, Corelli, Vivaldi művei hangzanak el. 

Az Erzsébet Trió tagjai: 
Tóth Anna Zita – fuvola 
Győrfi Imre – klarinét 
Kocsis Nagy Klára – zongora 
Hegedűn közreműködik: Csanda Sámuel

 

Tandíjkevezményes kérvények

Tisztelt Szülők!

Tandíjkedvezményes kérelmüket 2015. szeptember 18-ig várjuk iskolánkban a titkárságon. Kérelem térítési díj és tandíj kedvezmény igényléséhez letölthető itt!

 

A sok hangszeres gyakorlás erősíti az agyat!

Ha nem is szeretnénk zenészt nevelni gyermekünkből, mindenképpen csak jót tehetünk vele, hiszen kisgyermekkorban a zene az egyik legjobb IQ fejlesztő módszer!
Agykutatók bebizonyították, hogy a két agyféltekénk különböző képességek elsajátításához köthető. A nyelv és a zene egyaránt kifinomult érzékelést és mozgásszabályozást feltételez. Mindkettőnél nagyon fontos, hogy a különböző érzékelési területek (látás, hallás, mozgás) közötti információ átalakítása végbemehessen.
A beszéd terén például a hangos olvasást említhetjük. Eközben a látott jelek alapján alakítjuk beszédünket. A zene területén ugyanez megy végbe a kotta olvasásakor. Mindkét esetben a vizuális jel alakul mozgássá, és mindezt közben halljuk is.
Mégis, a vizsgálatok azt mutatják, hogy nem ugyanaz az agyterület felel e két tevékenységért. A beszédközpont például a bal agyféltekéhez, míg a zenei képességek nagy része a jobb agyféltekéhez kapcsolható. A különbség valószínűleg a feldolgozandó információ jellegéből fakad.
Ha azt szeretnénk, hogy mindkét félteke egyformán fejlődjön, akkor a zenetanulásra elengedhetetlen eszközként kell tekintenünk, mert a kisgyermekek korai zenei fejlesztése a legteljesebb személyiség kialakulása érdekében éppen olyan jelentőséggel bír, mint a beszédkészség fejlesztése.

Összefoglalva: azok a diákok, akik legalább három éven keresztül tanulnak egy hangszeren játszani, teljesítményben felülmúlják zenélni nem tanuló társaikat. A különbség ráadásul nem csak a hallási adottságokon és a kézügyességen mutatkozik meg, hanem a szóbeli és vizuális teszteken is mérhető. Továbbá, az eredmények annál jobbak lettek, minél hosszabb ideig és komolyabban foglalkozott valaki a zenével.

 

 

Képzőművészet tanszak foglalkozásai

Kedves Szülők!

Képzőművészet tanszakunk szeretettel várja gyermeküket! Németh Márta tanárnőnél kedden és csütörtökön 14.30-tól 19 óráig, Holczapfel Zsuzsanna tanárnőnél pénteken 15 órától jelentkezhetnek a növendékek!

 

Pótfelvételi

 

Nyári ügyeleti napok

Iskolánk a nyári szünidő alatt július 1-től augusztus 19-ig kéthetente szerdánként tart ügyeletet 9–13 óráig.

Ügyeleti napok: július 8, július 22, augusztus 5. Az ügyelet folyamán az iskola telefonon és e-mailben lesz elérhető, továbbá a titkársági iroda tart nyitva.

 

 

Eseménynaptár

2017. október
H K Sze Cs P Szo V






1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31




 

Támogatónk

A MusicMall hangszerek és hangszerkiegészítők webáruháza, iskolánk kiemelt partnere. Növendékeink számára kiemelt kedvezményeket biztosítanak, melyet egy egyszerű regisztráció után azonnal igénybe vehetnek. Kattints ide a regisztrációhoz:

http://musicmall.hu/prestashop/login?back=my-account

A webáruház folyamatosan bővülő kínálatában minden megtalálható, ami a zenetanuláshoz szükséges. Forduljon bizalommal az áruház vevőszolgálatához az alábbi elérhetőségeken:
www.musicmall.hu
info@musicmall.hu
+36-30-823-88-72

 

Alapítványi támogatás

Máté János Zene- és Művészeti Alapítvány

Kérjük támogassa iskolánkat adója 1%-val.

Rendelkető nyilatkozat PDF formátumban letölthető itt.

Bankszámlaszám:
11720001-20206363-00000000

 

Facebook

 

Iskolánk fenntartója

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ
 

Partnereink

Oktatási HivatalMZMSZPesterzsébet ÖnkormányzataCsili Művelődési Központ
 
Copyright © 2015 - Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola
Oldalaink összeállításakor arra törekedtünk, hogy az érdeklődők - ezen belül is elsősorban jelenlegi és jövendő diákjaink, szüleik, pedagógusaink - számára minél teljesebb képet adjunk iskolánk életéről, eleget téve egyben tájékoztatási kötelezettségeinknek is. Oldalainkra mutató linkeket szívesen fogadunk és kölcsönösségi alapon magunk is elhelyezünk ilyeneket!